Korfu

Lassan itt a nyár és az utazás, a nyaralás gondolata egyre többet foglalkoztat mindenkit. Az utazási irodák folyamatosan bővülő kínálatában könnyen megtalálhatjuk az igényeinknek és pénztárcánknak megfelelő nyaralási lehetőségeket. Utazásunk történhet autóval, busszal, de választhatuk a kényelmes és gyors repülős utak közül is. Nyaralásunk lehet all inclusive de, foglalhatunk a pénztárcánkat jobban kímélő utazást is. Lehet szó tengerparti, vagy egzotikus nyaralásról, vagy barangolós, történelmi értékeket felkutató utazásról, mindenképpen sok, szép élmény birtokában érkezhetünk haza

Közeledik a nyár. Az legkényelmesebb utazási formák a repülős utak. .A repülőjegyeket különféle helyfoglaló rendszerekben online is lefoglalhatjuk .A légitársaságok számtalan kedvezményes  repülőjegyet  kínálnak az utazni vágyóknak. Az utazási irodák is egyre több repülős úttal állnak rendelkezésünkre, megkímélve minket a fárasztó autóval történő utazástól. Akik tartanak a repülős utaktól, azok megnyugtatására csak annyit, hogy a baleseti statisztikák szerint, jóval  kevesebb kockázattal jár az utazás repülővel, mint személygépkocsival.

Repülős utak, repülőjegyek

A Korfu-Benítsai úton, Korfutól 7 km-re az Akhillíon – mely a magyar látogatók körében inkább csak Sziszi-palota néven ismert - Korfu egyik legbizarrabb, de ugyanakkor a legnépszerűbb turistalátványossága is. 1890-ben Erzsébet osztrák-magyar császárné és királyné megvásárolta ezt a birtokot, mely 150 m-rel van a tengerszint felett, és a nagy olasz építész, Carito neoklasszicista csodát tervezett ide, melynek stílusa sokak szerint a jó ízlés határait súrolja. II. Vilmos császár 1907-ben, kilenc évvel az Erzsébet elleni anarchista merénylet után vette meg a palotát, és itt töltötte nyári szabadságát az I. világháború kitöréséig. Erzsébet az épületet legkedvesebb mitológiai hőséről, Akhilleuszról nevezte el. Itt áll még egy szerényebb múzeum is a hozzá tartozó bizánci stílusú kápolnával, monumentális freskóval, reneszánsz stílusú ebédlő- és a főbejárat előtti festett oszlopokkal. A múzeumban Vilmos császárnak külön emlékszobája van, ahol látható az a nyereg, melyen előszeretettel ült a császár munka közben. Az épületet körülvevő parkban antik szobrok másolatait láthatjuk, ilyen például a Haldokló Akhilleusz, mely a berlini szobrász, Herter alkotása, vagy Goetz Akhilleusz győzelme című bronzszobra. Megtekinthetjük még a múzsák szobrait és több híres görög költő mellszobrát is. Félúton lefelé a kertben egy nyitott pavilonban látható Erzsébet császárné szobra, melynek szépsége csak azért nem tökéletes, mert márványból nagyon nehézkesen tudták megformálni a századforduló divatját követő különleges ruháját. Furának tűnik, hogy a kifinomult ízlésű császárné hogyan tudta elfogadni vagy inkább elszenvedni korának nyers, vulgáris ízlésvilágát A kert feltétlenül megér egy látogatást. A palotát 1962-ben teljesen felújították, de az épület jellegzetes vonásait gondos odafigyeléssel sikerült megőrizni.

Bizánci Múzeum

Az Arseniou Streetről (Murayio) A múzeumnak a Panagia Antivouniotissa-templom ad otthont az Arseniou sétálóutca végénél, a várostól északra. Az Antranik étteremtől lépcsőn is megközelíthetjük az épületet. A múzeum gyűjteményében a XIII-XVII. Század közötti időszakból származó velencei és bizánci ikonokat csodálhatunk meg. Az egyik legszebb darab ezek közül a XVII. Századi festő, Emanuel Tzanes munkája. Ő volt az a művész, aki Korfun először alkalmazta a templomi festészetben a különleges krétai stílust. 1979-ben fedezték fel az elhagyatott Szent György-templomot a Régi Erőd alatt. Mára az épületet restaurálták, és régi pompájában tekinthető meg.

A Katedrális

A Platia Konstantinou tetején. A Barlangi Madonna (Panaghia Spiliotissa) temploma, a Mitrópoli tiszteletet parancsoló háromajtós ortodox katedrális. A templomot 1577-ben építették. Egy lépcsősor tetején áll, főhomlokzata a kikötőre és az Új Erőd felé néz. A katedrálisban őrzik Szent Theodora fej nélküli testi maradványait egy ezüsturnában (Szent Szpiridon mellett ő a sziget másik védőszentje). Holttestét Konstantinápolyból lopták át Korfu városába. Az ereklyetartót évente csak egyszer nyitják fel. A templom másik érdekessége Bonatzic Tzanis tíz képből álló ikonosztáza, mely Szent György és a sárkány küzdelmét ábrázolja.

Áyios Spyrídon-Templom

Odhos Vouthrotou A sziget leghíresebb temploma, mely két házzal a Liston mögött, egy kis téren áll. 1589-ben építették egy korábbi, Szent Szpirídon tiszteletére emelt templom helyett, mivel azt a városfal építésekor lerombolták. Hozzáértők szerint harangtornya (mely a legmagasabb a szigeten) nagyon hasonlít a velencei ortodox görög Szent György-temploméhoz, azonban a turisták számára az igazi érdekességek a templomon belül láthatók. Amellett, hogy Tínosz szigetén kívül ebben a templomban található a görög egyház legnagyobb ezüst kegytárgygyűjteménye (kandeláberek, fogadalmi ajándékok), itt láthatók a sziget védőszentjének, Szent Szpirídonnak relikviái is. A mumifikált testet egy kápolnában, művészien kidolgozott ezüstszarkofágban őrzik, a szentélytől jobbra. Az ereklyetartót külön erre a célra készítették Bécsben. A szarkofág üvegbetétjén keresztül vethetünk egy pillantást a szent ráncos arcára és kezére. Papucsba bújtatott lábát nagy tisztelet övezi. A szegény ciprusi pásztorból, Szpirídonból szerzetes lett, majd később püspök, mely megtiszteltetést jámborságának és csodatételeinek köszönhette. Kr. u. 350-ben halt meg. A legenda szerint koporsójából kellemes illat szállt fel, és az exhumálás után teste épen került elő a koporsóból. Ezek után helyezték ezüstszarkofágba. A XV. században, megmentendő szent ereklyét attól hogy a törökök meggyalázzák, Konstantinápolyba menekítették. 1460-ban, alig valamivel azelőtt, hogy a törökök elfoglalták a várost, egy öszvérhez szíjazott szalmabálában visszacsempészték Szpirídon földi maradványai Korfu szigetére. Évente négyszer – virágvasárnapon, az azt követő első szombaton, augusztus 11-én és november első vasárnapján – körmenetben hordozzák végig az ereklyét a városon, hogy megemlékezzenek a szentnek tulajdonított csodálatos megmenekülésekről: a XVII. Század két pestisjárványától, a XVI. századi éhínségtől és a XVIII. században a törököktől. Ezen kívül a templom még itáliai falfestményekkel is dicsekedhet, melyeket 1830 körül állítottak helyre. A mennyezet Damaskinos művei, a szentkép csodája és a négy evangelistának a képe díszíti. A Szent Szpirídon-templom délkeleti sarkánál egy hangulatos kis teret találunk, ahol a Miasszonyunk (Panayiaton Xehon) – templom áll.

Korfu város – vagy Kérkira, ahogyan a helybeliek szokták emlegetni – a sziget keleti partján fekszik. A kicsike termékeny félszigeten álló város két részre tagolódik – a déli Garítsa városrészre, és az északira, amit Áyios Nikólaosnak neveznek. Az északi városrész legmagasabb pontján áll a velencei erőd, melyet egy sajátos, védelmi célokat szolgáló vizesárokkal leválasztottak a szigetről. Ez az északi rész az óváros, mely az évszázadok során alig-alig változott – inkább csak kialakult, mintsem kiépítették, és ma már toldozott-foldozott szűk utcácskái csak a gyalogosok számára járhatóak. Mindezekkel párhuzamosan változott is a város, és manapság magán viseli az összes itt megfordult hódító kultúrájának sajátos jegyeit. A modern városrészben széles sugárutakat találunk, nagy terekkel, mint amilyen a Venetian Spianada vagy az Espanade. Azután ott vannak a cantouniá-k, melyek az Espanade-ról indulnak: kanyargós, macskaköves utcácskák, melyeket a velenceiek által épített 3-4 emeletes gyönyörű házak szegélyeznek. Az erős velencei hatás mindenütt felismerhető a városban, de a franciák is itt hagyták nyomaikat, és néhány György korabeli angol stílusú építményt is láthatunk. Természetesen ezeken kívül még bizánci templomokat, erődöket, velencei lépcsőket, francia stílusú erkélyeket, olaszos spalettás ablakokat is találunk városszerte. Végül, de nem utolsósorban a turizmus is rányomja bélyegét a városképre a minden igényt kielégítő modern szállodákkal.

A látogatók többsége nem a városban száll meg, hanem a város környéki üdülőhelyeken, és többnyire csak egynapos városnéző, bevásárló kirándulásra érkezik Korfuba.

Bizánci korszak

A Római Birodalom kettészakadásakor, i. sz. 395-ben Korfu a Keletrómai Birodalom, azaz Bizánc fennhatósága alá került, de ez sem jelentett biztonságot, mert az északról egymást követő barbár támadások egyre sűrűbbek lettek. A keleti gót hordák 562-ben szinte a földdel tették egyenlővé a sziget fővárosát. A túlélők az ókori városon túli félszigetre menekültek s felépítették az első erődöt, mely körül lassan felépült az új város is. Mivel a szükségesnél jóval nagyobb tartalékokat halmoztak fel, viszonylag gyorsan talpra álltak. A XI. századra már egyértelművé vált, hogy a meggyengült Bizánci Birodalom elkeseredetten próbálja védelmezni hatalmát az új ellenség, a normannok ellen, akik a birodalom határán próbálták megvetni lábukat. Bizánc Velencéhez fordult segítségért, s az hajlandóságot is mutatott erre, hiszen Korfu kulcsfontosságú sziget a tengeri kereskedelem szempontjából. A bizánci korszak egyik legszebb építészeti emléke a Szt. Jászon és Szoszípatrosz-templom Korfu város Anemómílos nevű külvárosában. Az ókori Művészeti Múzeum (Bizánci Múzeum) gazdag kiállítási anyaga is bizonyítja, milyen jelentős alkotások születtek ebben az időszakban. 1214-ben a sziget egyike volt annak a három, Velence hadizsákmányát képező, de viszonylag független görög államnak, melyek Konstantinápoly elfoglalása után jöttek létre. Ekkor jobb napok jártak Korfun, megépült az Angelókastro erőd a sziget nyugati partján. De a kalózok állandó veszélyt jelentettek. A velenceiek végül erődös védelem alá helyezték Korfut, és 1402-ben elfoglalták a szigetet.

Velencei korszak

Ebben az időszakban a hatalom az erős arisztokrácia kezében összpontosult, akiknek az volt a legfontosabb, hogy felügyeletüket megőrizzék a közel-keleti kereskedelmi utak felett. Ennek jegyében a régi bizánci erődöt megerősítették, és szinte bevehetetlenné tették. A velenceiek szavatolták a korfuiak biztonságát, cserébe viszont teljes alávetettséget követeltek. Ez a korszak sem volt a legbékésebb a korfuiak számára. Először a genovaiak támadták a szigetet, majd törökök próbálták elfoglalni először 1431-ben, majd 1537-ben, amikor egy 25 000 fős sereggel hoztak halált és pusztulást, foglyul ejtve a szigetlakók ezreit, de az öreg erődöt ekkor sem tudták bevenni. A törökök 1571-ben újra támadtak, és végül 1716-ban sikerült egy 30 000 fős sereggel betörniük a szigetre. A sziget védelmét Schulenberg tábornok, a Velencében szolgáló osztrák katona irányította, és az 50 000 fős helyőrségi csapattal és 3000 önkéntessel ellen tudott állni a töröknek. Egy hónapig tartó állandó küzdelem után a sziget védőinek egy győztes rohammal sikerült visszaverniük az ostromlókat. Egy rettenetes vihar és Szent Szpirídonnak a törököket fenyegető átka megtörte az ostromlók harci szellemét, és visszavonulásra kényszerültek. Szent Szpirídon hathatós közbeavatkozásának emlékére minden év augusztus 11-én ünnepséget rendeznek a hálás korfuiak. Korfun már a bronzkorban is voltak olajfák, azonban a velenceiek ösztönzésére kezdték el a módszeres telepítést, ugyanis minden 100 élő fa után pénzjutalmat kaptak. Ennek eredményeként a 17. századra már 2 millió fa zöldellt. A paradicsomot, mely a korfui konyha egyik elengedhetetlen alapanyaga, a velenceiek honosították meg a szigeten.

A francia megszállás 1797-1814

A napóleoni háborúk idején Korfu először francia, majd orosz, később török, végül újra francia megszállás alatt állt. A franciák gyakorolták a legnagyobb hatást a sziget életére. Fejlesztették az oktatást, könyvtárat hoztak létre, és – Görögországban első ízben – nyomtatott sajtótermék jelent meg.

Brit protektorátus 1814-1864

Napóleon bukása után a Jón-szigetek brit fennhatóság alá kerültek, a királyi főkormányzó irányítása alatt, akinek székhelye Korfun volt. Az első királyi főkormányzó Sir Thomas Maitland, a Földközi-tenger térségének katonai főparancsnoka volt 1816-1824 között. Az hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a brit védelem majdnem egyenlő a gyarmati uralommal. Azonban a korfuiak gyanakvása és bizalmatlansága ellenére az is kiderült, hogy ez a fennhatóság gazdasági fellendülést is eredményezett.

Kiépítették az úthálózatot és a csatornarendszert, és egyéb infrastrukturális fejlesztések is kezdődtek. Átszervezték az oktatást, megnyílt az első jón akadémia, mely egyben az első görög egyetem is volt. A britek honosították meg a szigeten a krikettet és kedveltették meg a gyömbérsört.

Újra Görögország része

Miután a szárazföldi Görögország felszabadult a török uralom alól, a nemzeti érzelmek és az egyesülési törekvés oly mértékben felerősödött, hogy az angoloknak is be kellett látniuk, nem sok idejük van hátra. 1863-ban I. György néven angolbarát király került hatalomra Görögországban, és 1864-ben Viktória királynő visszaszármaztatta Korfut és a másik 6 jón szigetet a görögöknek. Ám mielőtt az angolok elhajóztak volna Korfuról, szinte mindent tönkretettek. Ettől kezdve, azaz a XIX. sz. végétől egészen a 25 évvel ezelőtti turisztikai fellendülésig Korfu az elmaradott területek szintjére süllyedt vissza. Elvesztette kereskedelmi szerepét is a Szuezi-csatorna megnyitásával. A két világháború sem múlt el nyomtalanul a sziget életében. Az I. világháború idején a brit, francia és olasz szövetséges erők bázisa volt, majd Szerbia eleste után a teljes szerb kormány és parlament települt át a szigetre. Az 1940-es görög-olasz háború kitörését követően Korfut bombázták, később pedig olasz napátok szálltak partra. 1943-ban, amikor Olaszország letette a fegyvert, a németek foglalták el a szigetet, az olaszok ellenálltak, s az így kibontakozó harcban Korfu városának nagy része megsemmisült, többek között a Parlament, az Akadémia, a színház, több templom és igen sok lakóház. Napjaink Korfuja a fellendülést a turizmustól várja. Az itteniek felismerték az ebben rejlő lehetőségeket, ezért ma már nemzetközi repülőtere van a szigetnek, sok-sok szálloda és a kellemes nyaraláshoz számtalan lehetőség várja a látogatókat.

A történelem során Korfu szigetét többféleképpen is nevezték, Homérosz például Szkhériának. A legelterjedtebb és a helyiek által ma is használt név a mitikus Korkürától (Kérkira vagy Kerkyra) származik, akit Poszeidón, a tenger istene ragadott magával és hozott a szigetre. Az archeológusok szerint a sziget már a paleolitkorban (Kr. e. 70 000-40 000) lakott volt, s ekkor még a szárazföldhöz tartozott. Az első letelepülők vadakban gazdag területet találtak itt. E korra utaló leleteket, kőszerszámokat Szidari és Límni Koríssia mellett találtak. Az első települést Korfun valószínűleg Kr. e. 775-750 között a kormthosziak alapították, létrehozva Korküra nevű gyarmatukat. Első városukat a Kanom-félszigeten kezdték építeni, mely stratégiailag kedvező fekvése, termékeny földjei és védett természetes kikötői miatt gyorsan gazdagodott és növelte tekintélyét. A hódítók egy az athénitól független városállamot hoztak létre a szigeten, de a sorozatos háborúk és kalóztámadások miatt hatalmuk meggyengült, és Kr. e. 229-ben Korfu önként ajánlotta fel szövetségét a terjeszkedő Római Birodalomnak, és lett ezzel az első adriai város, mely római uralom alá került. Az elkövetkező évszázadban a sziget tulajdonképpen független maradt, saját törvényekkel és pénzverési joggal. Ekkor irtották ki az erdőket, mert ezzel a faanyaggal látták el a római hajóflottát.

Korfu Görögország egyik szigete a Jón-tengerben. A Jón-szigetek néven ismert szigetcsoport és közigazgatási régió tagjai közül a második legnagyobb.